Illusztráció: Tóth Mihály

                            Füst

                    Elfogyott tintám, asztalra

                csöppent gondolatom ereje.

            Egy fáradt gyufa feküdt asztalomon.

                  A gyűrt papírral szövetkezve

            égették el vágyaim.-

              Égették el reménységeim.

                   Sikoltott a tintásüveg,

               s jaj, ő figyelmeztetett, de

                    észre sem vettem a bajt!

              Élettelen dőlt az asztallap felé…

                   A toll csak nevetett, óh de

                 szörnyen nevetett!

               Megmondta rég, hogy mindez beteljesül.

                A füst csak szállt és szállt

                a légbe, föl az Olympos csúcsáig.

                Beszivárgott a rég feledett

              istenek ajtaján. Ezredek óta nem

              kaptak ennyi köddé vált érzést,

              rég nem pocsékolt nekik ennyit senki sem.

              S most, már ők sem tartottak rá igényt.

              Szállt a füst, szállt tovább…

                  Egészen az ég egyetlen Uráig.

                      Beszivárgott az Isten elé.

               Ő megértette, s cserébe egy társat

            küldött nekem, ki kezembe új papírt

                  adott, üvegem tintával töltötte meg.

               S szívemet pedig? - Vad, s örök

               reménységgel ajándékozta meg.

• Az oldalról

  2015-02-26 23:28:04

  Kedves Látogató!

  Az oldal jelenleg fejlesztés alatt áll. A versek feltöltése folyamatban van, türelmedet előre is köszönöm.

                                      Szeretettel üdvözöl: Iványi Mónika